NEO Magyar Segítőkutya Közhasznú Egyesület

Bemutatók

Segítőkutya bemutató: MVM Élménynap 2013

2013. november 14-én az MVM Élménynapon tartottunk bemutatót, ami a Millenáris Parkban került megrendezésre. A rendezvényen fogyatékkal élő és tartós kórházi kezelésre szoruló gyerekek játszhattak együtt egészséges társaikkal. A 11 órakor kezdődő bemutatónkon megismertettük lelkes közönségünkkel a mozgássérült-segítő és hallássérült-segítő kutyák mindennapi feladatait, melyekkel segítik és megkönnyítik gazdáik életét. Persze nem csak a kutyáinkat dolgoztattuk meg, hanem az apró, de annál inkább lelkesebb nézőinket is. Kíváncsiak voltunk, vajon ők is képesek-e megcsinálni azokat a kis trükköket, amelyeket Joya bemutat nekik. Ilyen volt például a pacsi adás, az ugatás, az ülés, a hasalás, a pörgés-forgás. Az akadályt könnyen vették a lelkes gyerekek!

Aw_IMG_7928

A bemutató után 15 óráig vártuk az érdeklődőket, akik folyamatosan érkeztek egy kicsit kutyázni, játszani és kérdezni. Voltak bátrabb és kevésbé bátor gyerekek is. Utóbbiak először távolról szemlélték merész társaikat, akik gyakorolhatták új négylábú barátaikkal a kosárbehozást, a labdázást vagy éppen a kutyasétáltatás fortélyait. Nagy levegő, félénk lépések előre, kéz kinyújt, ujjak megfeszülnek, lélegzet visszatartva, hiszen már majdnem megfogta a nyugodtan alvó kutyus szőrét. És siker!! Egy apró simítása a puha szőrön nem elég, így a bátortalan kisgyermek is leguggol a szendergő kutya mellé, hogy tovább vakargathassa őt.

Aw_IMG_7905 Aw_IMG_7933

A NEO Magyar Segítőkutya Egyesület tagjai is újabb tapasztalatokkal gazdagodtak. Az Élménynapon nem csak mi szereztünk mosolyt és örömet a gyerekeknek, hanem ők is nekünk!

Helyszín: Budapest, Millenáris Park “B” épülete: 1024 Budapest, Kis Rókus u. 16-20. (Mammut 2 mellett).

Előadók: Loványi Eszter és hangjelző kutyája Kuku, Mányik Richárd és tanuló kutyája T, Mali Era és terápiás kutyája Joya

Segítők: Hölvényi Zita, Sziklai Bengyel Nóra

Link  a rendezvényről és a bővebb programról: http://www.legszebbnapom.hu/

NCTA_lablec_v1

Segítőkutyák a Szigeten

Sziget_1

2013. augusztus 9-én, pénteken és augusztus 10-én, szombaton segítőkutyák is csatlakoznak gazdájukkal a „szigetelőkhöz”! A NEO Magyar Segítőkutya Egyesület (NEO MSE) – a kutyák képzésén túl – fontos küldetésének érzi a széleskörű társadalmi szemléletformálást, a fogyatékos személyek integrációjának és esélyegyenlőségének előmozdítását, a segítőkutya-gazdák aktivizálását változatos tevékenységeken keresztül. A különlegesen képzett segítőkutyák jelenlétével, valamint munkájuk rövid bemutatásával gazdáik nehezebb élethelyzete pozitív élményként jeleníthető meg, ami azért fontos, mert ezt a témát sok esetben tabuként kezeli a társadalom. A segítőkutya-gazdák is beszámolnak arról, hogy ha a kutyájuk mellettük van, a járókelők is bátrabban lépnek oda hozzájuk, teremtenek velük kapcsolatot. Fogyatékosságukról elterelődik a figyelem. Az állat a beszélgetés apropója („Jaj, de édes kiskutya! Miben segít?”), így érdekes, tartalmas párbeszédek és közös élmények alakulnak ki, amik – a kutya jelenléte nélkül – nagy valósínűséggel sose történtek volna meg. A fogyatékossággal élő gazdák közelebb kerülnek az ép emberekhez, a fesztiválozók pedig egy számukra addig – talán – távolinak és furcsának tűnő világgal ismerkedhetnek meg. Egyszóval, a segítőkutyák hidat képeznek a fogyatékossággal élő és a nem fogyatékos szigetelők között.

Programjaink a Szigeten

Sziget_2Az Egyesületünk különböző helyszíneken, a Sziget Fesztivál sajátos körülményeihez igazodó sokszínű programokkal készül.  2013. augusztus 9-10-én állandó standunknál egésznap várjuk az érdeklődőket az Ability Parkban változatos játékokkal, de az alábbi tervezett programjainkra külön szeretnénk felhívni a figyelmüket:

Segítőkutya-kiképzés bemutatása, interaktív játékok a kutyák és a fesztiválozók bevonásával

Időpont: 2013. augusztus 9. (péntek), 12 óra, helyszín: Ability Park, NEO Magyar Segítőkutya Egyesület standja

Időpont: 2013. augusztus 10. (szombat), 12 óra, helyszín: Ability Park, NEO Magyar Segítőkutya Egyesület standja

Látványos segítőkutya-bemutató, hangjelző-, mozgássérült-segítő és terápiás kutyák illetve gazdájuk bevonásával

Időpont: 2013. augusztus 10. (szombat), 16 óra, helyszín: Civil Sziget (Civil Játszótér)

Háttér információk, a NEO Magyar Segítőkutya Egyesület bemutatása<

Sziget_3A 2011 elején alakult NEO Magyar Segítőkutya Egyesület fő célja a fogyatékossággal élő embertársaink érdekképviselete és társadalmi beilleszkedésének elősegítése speciálisan képzett kutyákkal. Munkatársaink nagy része sérült, négylábú segítőtárssal rendelkező szakember (pl. kutyakiképző, gyógypedagógus), így munkánk során a személyes tapasztalatainkat is tudjuk kamatoztatni. Saját példánkból kiindulva alakítottunk meg az Egyesületünket, ezt követően egy hallás- illetve két mozgássérült kollégánk habilitációs kutyakiképzői végzettséget szerzett, rajtuk kívül még hárman rendelkeznek ilyen oklevéllel. Önfenntartó Egyesületünk non-profit alapon működik, munkatársaink önkéntesen dolgoznak.

Egyesületünk profiljába elsősorban a következő segítőkutya-típusok tartoznak: hazánkban még kevésbé ismert hallássérült-segítő kutya, továbbá mozgássérült-segítő kutya, terápiás kutya, személyi segítőkutya (pl. látássérült-segítő kutya), keresztképzett segítőkutya (pl. egyidejűleg látás- és mozgássérült-segítő kutya vagy hallássérült-segítő és rohamjelző kutya), rohamelőjelző segítőkutya, autista-segítő kutya.

Egyesületünkkel gyakran tartunk bemutatót (pl. Sziget Fesztivál, Budapesti Kommunikációs Főiskola, Kutya Világkiállítás), célunk a társadalmi szemléletformálás: a segítőkutyák népszerűsítése és a fogyatékossággal élők mindennapjainak megismertetése, valamint a felelős állattartásra is ráirányítjuk a figyelmet. A különböző intézményekben (pl. óvodákban, iskolákban) tartott tudatformáló programunk célja, hogy hallás-, látás- és mozgássérült előadóink közös ismeretterjesztő foglalkozás keretein belül hozzájáruljanak a fogyatékossággal élő emberek elfogadtatásához, esélyegyenlőségének elősegítéséhez. Az érzékenyítő programunk célja nem csak a fogyatékos személyek integrációjának és esélyegyenlőségének elősegítése, hanem az ép gyermekek és felnőttek szociális készségének fejlesztése (pl. segítőkészség, empátia, együttműködő készség), továbbá személyiség- és közösségfejlesztés.