Ahogy beszámoltunk már Nektek, a 2021. évi 1 %-os felajánlásokból több intézményt meg tudunk ajándékozni segítőkutya-bemutatóval illetve szemléletformáló programmal. Ezen a héten a Mátyásföldi Fecskefészek Óvodába látogattunk el. Mindig öröm az óvodás gyerekek csillogó szemét nézni. Annyira természetes szokott lenni számukra a sokféleség, hogy szinte észre se veszik, hogy miközben a segítőkutyákkal játszanak, mennyi mindent megtudnak a fogyatékossággal élő gazdák mindennapjairól is. A program végén a gyerekek „Kuku és barátai – Ismerjük meg közösen a segítőkutyák világát!” című mesekönyvet és kifestőlapokat kaptak emlékbe. Azon a napon a „szemléletformáló” csapatot öt kutya-gazda páros alkotta: Mák hallássérült-segítő, Tesla mozgássérült-segítő, Artúr vakvezető, Nelson és Etna pedig terápiás kutya.
Köszönjük a jelentkezéseket szemléletformáló programunkkal kapcsolatos pályázati felhívásunkra. A döntés nagyon nehéz volt, mert nagyon sok színvonalas pályázat érkezett határidőn belül. A nyertes intézmények listája az alábbiakban látható, a megadott email címre is küldtünk értesítést minden pályázónak. A programsorozat a 2021. évi 1 %-os felajánlásokból valósulhat meg, köszönjük!
Gofree és Bobi a terápiás minősítéshez vezető út első vizsgáját sikeresen teljesítette! Hétvégén 2 terápiás tanuló párosunk sikeres temperamentum vizsgát tett. Köszönet a vizsgáztatóknak és minden segítőnek, akik részt vettek ezen a megmérettetésen (valamint a felkészítő foglalkozásásokon)! Gratulálunk Gofree és Bobi gazdijainak!
Mák és Tesla a LEGO-ban járt! Eszter és Ricsi meghívást kapott az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karral történő együttműködés keretében, hogy ők is vegyenek részt a LEGO közép- és felsővezetőinek tartott, munkahelyi inklúziót támogató, többnapos szemléletformáló programban és osszák meg a hallás- és mozgássérüléssel kapcsolatos személyes tapasztalataikat. Amikor megtudták a szervezők, hogy két segítőkutya is érkezik, rögtön felmerült a következő kérés: legyen olyan állomás a workshopon, ami a segítőkutyák világáról szól. A négylábú „trénerek” nagyon élvezték a sok dicséretet, és a szünetben örömmel fotózkodtak a LEGO figurákkal. Köszönjük a lehetőséget az ELTE BGGYK-nak és a LEGO vendégszeretetét!