NEO Magyar Segítőkutya Közhasznú Egyesület

Programjaink

Az elfogadás napja

VIII. Elfogadás Napja, Mosonmagyaróvár

Egyesületünk idén is meghívást kapott a Mosonmagyaróváron évek óta megrendezésre kerülő Elfogadás Napja rendezvénysorozatra. A két időpontban tartott segítőkutya bemutatónk  a legnagyobb sikert a nagyszámú gyermek közönség körében aratta.

Fotók: Rotary Club Mosonmagyaróvár

Előadás: Könyvtárosok Napja

Két tanuló kutyánkkal – Borzassal és Joyával – vettünk részt az ELTE Egyetemi Könyvtári Szolgálata által rendezett Könyvtárosok Napja elnevezésű rendezvényen a ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán. Borzas hallássérült segítő kutya gazdája könyvtáros, így jött az ötlet a bemutatkozásra és egyben a kollégák érzékenyítésére. Két célcsoportot emeltünk ki, akik a könyvtárban egyaránt rendelkezhetnek segítőkutyával: olvasók és könyvtárosok. Az előadásban az Egyesület tevékenységéről, a segítőkutyák típusairól és ismertetőjegyeiről (felismeréséről), ill. a közművelődési intézményben dolgozók számára fontos jogszabályról, könyvtárszakmai szempontról is esett szó. Végül a kutyák szereplése zárta a bemutatkozásunkat. Az előadás alatt sikerült vidám hangulatot teremteni és az érdeklődő visszajelzések is igen pozitívak voltak, mind a nap végén, mind az azt követő napokban. Ez is egy megerősítés számunkra, hogy jó irányban haladunk, s nem utolsósorban ennek hatására a kutyás élet lelkileg is többszörözi erőnket. Az előadók Franyó Borbála és Mali Erika voltak.

Segítőkutya bemutató: LikeFest

LikeFest névre keresztelték szervezői azt a Békés megyei Pusztaottlakán megrendezésre kerülő zenei fesztivált, amit a hazai turisztikával és rendezvényekkel foglalkozó szaksajtó azonnal a Sziget fesztivál kihívójának nevezett meg. Az augusztus 15-20. között megrendezésre kerülő esemény a „vidék legnagyobb fesztiválja” mottóval hirdeti magát. (forrás: hir.ma )

A Gyulai Kutyás Agility Szabadidősport Klubbal közös bemutatón vettünk részt a rendezvényen.

Segítőkutyákkal szigetelők…

Augusztus 10 és 11-én a Civil Szigeten „szigetelünk”. Mind két nap segítőkutya bemutató 15 órától, interaktív kutyás foglalkozás 17 óráig, utána személyes beszélgetés, kutya simogatós foglalkozás.

 

Segítőkutya kisokos: alapok

Rövid tájékoztató nem csak biztonsági őröknek! Az üzletekben bejutni a biztonsági személyzeten keresztül lehet, akiknek munkáját ezzel a kis tájékoztatóval is szeretnénk segíteni.

Letölthető PDF formátumban: itt.
Képernyőolvasó barát elérés: itt.

Segítőkutya bemutató: „I ♥ Székesfehérvár”

„I ♥ Székesfehérvár” névvel új, reményeink szerint hagyományteremtő programot indít az Alba Sansz Kulturális Alapítvány. Két napon keresztül várunk mindenkit a Lovardával szemben, a Tanösvény bejáratánál (a Sárkeresztúri úton, a MOL kúttal szemben) egy kétnapos juniálisra.
Koncertekkel, gyermekprogramokkal (koncertek, bábelőadások, gyerekjátszóház…), egészségsátorral, rodeó bikával, csócsó bajnoksággal, helyi termék vásárral, és sok egyéb programmal várunk mindenkit, aki szereti Székesfehérvárt, és szeretné jól érezni magát.
2012. június 15-én délutántól, 2012. június 16-án pedig reggel 10 órától várjuk a vendégeket.
Alba Sansz Kulturális Alapítvány

Egyesületünk segítőkutya bemutatója péntek délután kezdődik, ahová szeretettel várunk minden érdeklődőt.
NEO Segítőkutya Egyesület