NEO Magyar Segítőkutya Közhasznú Egyesület

Pálfy Panni

egyesületi tag
önkéntes (28.)
terápiás kutya felvezető


Türelem, nagy levegő, „ez az utolsó”, „Pannikám, ez már megint mi”??…szüleim részéről; az én részemről pedig hatalmas hála, hogy ilyen türelemmel viselték azt a hadsereg állatot, akiket gyerekként időről időre hazavittem meglepetésként. Ez az állapot mára sem változott, csak egy kisebb szakszerűséget csempésztem bele álcaként. 2013-ban, megszereztem gyógypedagógus diplomámat, majd rá pár hónapra Fügével, golden kutyusommal sikeres terápiás vizsga letétele után, bele is vágtunk az Életbe. Azóta közös lelkesedéssel segítjük a gyerekek munkáját.

2015. márciusában egy újabb kolléga csatlakozott hozzánk, Legó akivel elkezdtük a felkészülést, hogy majd egyszer Füge nyomdokaiba léphessen.

Az egyesülettel már 2012 tavaszán volt szerencsém találkozni. Nagy érdeklődéssel figyeltem bemutatóikat és munkásságukat. 2015. februárjától pedig elmondhatom végre büszkén, hogy én is a Neo színeiben dolgozhatok.


Tanulmányok: – 2013. Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar – Tanulásban akadályozottak és értelmileg akadályozottak szakos gyógypedagógus – 2012. Szeged, MIOK – gyógymasszőr