NEO Magyar Segítőkutya Közhasznú Egyesület

Dobra Ildikó

önkéntes

Születésem óta hallássérült vagyok. Siket közösségben nőttem fel, így a jelnyelv az anyanyelvem. Azonban a hallók világában is mindenre nyitott vagyok. Nagy örömömre szolgált, amikor 2014-ben csatlakozhattam a NEO egyesülethez, ahol sok tapasztalattal gazdagodhattam a segítőkutyák világában. Az érzékenyítő programok keretén belül szeretném az esélyegyenlőséget képviselni, illetve a bemutatókon való részvétellel pedig segíteni kívánom az Egyesület munkáját. Hangjelző segítő kutyám neve Vito, aki egy 4 éves border collie. Vito nagy segítségemre van a mindennapokban, jelzi nekem a hangokat, amiket én nem hallok meg. Nagy örömömet lelem a kreatív tevékenységekben, így az elmúlt 20 évben először porcelánfestéssel foglalkoztam, később kerámikusnak tanultam, majd a virágkötészetbe is belekóstoltam. Jelenleg kutyakozmetikus vagyok, és emellett házi szappanok készítésével is foglalkozom. A kutyák iránti szeretetem már egészen kicsi korom óta megnyilvánult, sokszor vittem haza elveszett, vagy kóbor kutyákat. Azonban egy panellakásban éltünk szüleimmel, akik nem engedték, hogy megtartsam a lakásban a kutyusokat. Végül egy alkalommal engedtek unszolásomnak, és megtartottuk Mancit, az alig fél éves keverék kutyát. Vele megélhettem a kutyázás örömeit, kölcsönösen tanítottuk egymást. Én alap engedelmességet, trükköket tanítgattam neki, megízleltettem vele a labdázás örömét, ami addig ismeretlen volt számára kóbor élete miatt. És hát igen, Manci minden hangra bejelzett nekem, ha nem is volt tökéletes: a kapucsengőre, ha forrt a víz a fazékban és még ismeretlen zajokra is felhívta a figyelmem. Tulajdonképpen együtt nőttünk fel. Ez immár 30 éve volt, azóta sem éltem kutya nélkül. Szívemben őrzöm kutyáim emlékét. Jelenleg 5 border collie, és egy yorki gazdija vagyok. Ebből az egyik a családi kutyánk, kedvencünk, egyben a kennel alapítója is. Másik két kutyám flyball versenyző. Egy fiatal kutyusunk adottságait igyekszünk agilityben kamatoztatni, jelenleg azonban még tanulja a nagyok életét. És Vito, aki egészen kicsi korától kezdve jellegzetesen átható tekintetével mindent jelezni tud nekem. Ezért döntöttem úgy, hogy szeretném, hogy hivatalosan is, mint hangjelző segítő kutyám legyen velem megkönnyítve életemet. Nagyon örülök, hogy a NEO Egyesületen belül rátaláltam egy fantasztikus Csapatra.