Kovács-Czirják Helga
egyesületi tag
önkéntes (15.)
terápiás programkoordinátor
terápiás kutya felvezető
kutyakozmetikus
felügyelő bizottsági tag
nevelőszülő
2005-ben az ELTE Tanító és Óvóképző Főiskolai karán, művelődésszervező diplomát szereztem, majd tanulmányaimat, a Pécsi Tudomány Egyetem művelődésszervező kiegészítő egyetemi képzésén folytattam.
Az állatok főleg a kutyák gyerekkorom óta közel álltak a szívemhez, éreztem, hogy nekem kutyákkal kell foglalkoznom. Első kutyám egy keverék tacskó 14 évesen került hozzám és 14 évig volt hű társam. Időközben 2009-ben egy beagle kislány boldog tulajdonosa is lettem, aki most az egyesület terápiás kutyája.
2011 nyarán egy nagy álom valósult meg. Egy barátnőmmel megnyitottuk közös kutyakozmetikánkat.
Az egyesületet 2013 év elején ismertem meg, amikor terápiás felkészítőre jelentkeztem hozzájuk Nyafival. Az a lendület és energia, amivel az egyesület tagjai fogadtak engem is elragadott. Az Egyesület munkáját kutyakozmetikusként, a bemutatókon való aktív részvétellel, valamint 2013 decembere óta, mint kutyakiképző segítem.
czirjakhelga@gmail.com +36 70 260-0393