NEO Magyar Segítőkutya Közhasznú Egyesület

Programjaink

Farkaskontakt

Hátizé, ez olyan amit nem gondoltam volna. Vicut integráltam a kinti kutyafalkánkba, ami már önmagában nagy dolog, mivel  a kutyáinkat ugyanúgy kezeljük mint a farkasainkat, tehát ha bent van a falkában velem és valami történik vele (elkezdik lincselni vagy ilyesmi), akkor én nem tudom a lincselőket fegyelmezni, max. elhívni. Tehát nagyon óvatosan történt az integráció, hiszen Wiccának képesnek kell lennie úgymond megvédeni magát, jobban mondva felismerni és elkerülni azokat a helyzeteket ahol agresszió megjelenhet.  Vicu első falkalátogatása alkalmával persze azonnal az alfa mellé telepedett és a közelében is maradt. A legjobb taktika :) amikor egy fél órára bent hagytam a kifutóban  többiekkel, arra mentem vissza, hogy  Vicu az alfa és a béta kan között üldögél és rendkívül boldog. Taktikázni tud, meg kell hagyni. Nos és a kifutóból kifelé jövet, Wicca úgy gondolta összeszagol a szomszédos kifutóban lévő Wapival is. Persze megállt bennem az ütő, egy kifejlett farkas számára Wicca zsákmány, nem kutya, már lelki szemeim előtt láttam ahogy behúzza a kerítésen… és meglepetés semmi ilyen nem történt! Összeszagoltak, majd mindenki ment a dolgára. Úgyhogy másnap már célzott tréning részeként megpróbáltam újra. Farkas a kerítés egyik oldalán, Wicca a másikon és együtt etettem őket száraztáp szemekkel. Szuper módon ignorálták egymást, nagyon elégedett voltam. Most már csak figyelni kell, hogy túlzásba se vigyem, hanem lépésenként haladjunk tovább. Bár ugye kerítés mindig lesz köztük, de ez már nagyon nagy dolog ami történt, legalábbis nekem. Hozzáteszem a farkasok szociálisan az általam ismert legjobb megfigyelők közé tartoznak és pontosan tudják, hogy Wicca hozzám és Kendrához tartozik. Talán ez is segített egy kicsit, hogy ne maradjon a kislány a zsákmány kategóriában.

 

Kezdünk…

Posted on 2011/09/17 by Richard

Beiratkozás, első foglalkozás. Csoportbontáshoz a többiekkel együtt pórázon sétálgatás. A csajok utáni kutatás, szaglászás így eltűnt, ami a pórázon elengedés után gyorsan agyi funkciójának legalább 75%-át eltölti, előtte még a csoport legnagyobbjaival ismerkedés, falka térkép készítése és önpozicionálás (pozíció pontok gyűjtése). Így roti és landzeer teszt után önbizalommal telve ment a potenciális csajok felkutatására. Habzó szájszéle jelezte seikerrel járt. A sok narancsruhás kiképző és segédek ezt időnként finoman megszakították, a csoport kiképzővel megbeszélt taktika (büntetés az Cooper számára nem ellenőrizhet flakon dobás, tudja nálam van, de azt már nem tudja honnan jöhet még) gyorsan bebizonyosult, hogy nem teljesen járható út. Az első csoportos pórázról elengedés miatt érthetően több kiképző segéd is jelen van, de nagy részük nincs beavatva a külön taktikánba. Cooperrel elkezdtük a csajokról lehívásos játszmánkat, de csak ment csak ment, a végén egy beavatott kiképzőtől kapott egy flakont, a takarásból indítás megvolt, de ehhez a megszokott nagy hang kíséret is jött, ami egyből felfedte inkognitóját. Cooper érzékeny lelkülettel sorolt be mellém és ezután nagy szakértelemmel figyelte mikor merre található egy-egy narancssárga mellényes. Mögém feküdt, ha nem volt dolga, nem mozdult mellőlem, onnan figyelte, ahogy más-más kutyákat figyelmeztettek a narancssárgások. Coopert észrevehetően megijesztette a tömény élmény, viszont nem volt többet gondom a szuka játszmázásunkkal. A csoport futások megindulásánál összerezzent (a falkonozás után), ezt próbáltam elő etetéssel kioldani belőle.
A behívás, ültetés, szemkontaktus, klikker alapok akciókkal nem volt semmi gondunk. A járók általi kontrol függőséget más technikával kell megoldani…

 

Segítőkutya bemutató a Wekerlei Napokon

A szolidaritás és tolerancia jegyében megrendezett Wekerlei Napokon egyesületünk is képviseltette magát munkatársaink és segítőkutyáink révén. Sátorunknál fogadtuk a munkánk és kutyáink iránt érdeklődőket. Az önkéntes gyerekek bevonásával zajló segítőkutya bemutatónk nagy sikert aratott.

Az esemény fotóalbuma itt tekinthető meg.

Az eseményről készült videó itt nézhető meg.

Az eseményen készült Civil Rádiós riportunk itt érhető el.

Bővebben…

Marleen Kecskeméten…

Eljött szeptember 5-e és már tűkön ülve vártuk Marleent és Dont. Vasárnap beszéltünk, azt mondta 10 körül érkezik meg hozzánk. Fél 12 körül kezdtem aggódni hogy mi történhetett hogy még nincs itt, szóval rácsörögtem Beára, aki Hollandiában volt aznap Agility világbajnokságon. Végül kiderült hogy még beugrott Brigihez (Bea tesójához) és kb. fél 11 magasságában indult tőlük. Tehát aggodalomra semmi ok. Hívás után 10 perccel már csörgött is a mobilom hogy ideért. Leszaladtam érte és kerestünk egy mindenki számára ideális parkolóhelyet. Felcuccoltunk a lakásba és Don azonnal bement leendő helyére, az óriásboxba, amiben még nincs fekhely, ezért csattogott a körme a fémlemezen úgy, hogy még az utcán is hallani lehetett. Tízóraizás meg némi frissítő után megbeszéltük, hogy első állomásunk egy helyi cukrászda lesz, ahova Marleen a kutya vezetésével közlekedett. Figyeltem hogy dolgoznak együtt és Marleen megmutatott néhány alapvető gyakorlatot ill. megbeszéltünk olyan feladatokat amiket fontosnak tartanék Don segítségnyújtásában. A cukrászdában befaltunk egy-egy nagy fagyikelyhet, ami az aznapi hőségben irtó jól jött. Következő állomásunk Dr. Mező Tibor rendelője volt. Megvizsgálta Dot és ő is konstatálta hogy megint hatalmasat nőtt őkelme. Kapott veszettség elleni oltást illetve féreghajtó tablettákat – mivel segítőkutyák esetében gyakrabban kell alkalmazni a féreghajtást. Köszönjük Tibor!! Már régóta tervbe van, hogy megnézzük milyenek a magyar vonatozási viszonyok és a szűk folyosókon mennyire lehet kutyával könnyedén közlekedni. Úgyhogy átutaztunk Kiskunfélegyházára ami kb. egy 20 perces vonatút. Minden a legnagyobb rendben ment, a kalauzok nagyon készségesek és kedvesek voltak. Hurrá MÁV!! Az állomáson várt minket Niki a kocsival, visszafelé már azzal jöttünk. Itt még meg kell említenem a kutyák kocsiban való utaztatását néhány mondatban. Sokan úgy gondolják az a legjobb ha az anyósülésre vagy a lábrészéhez helyezik az ebet, vagy csak a hátsó ülésre ültetik. Ezek mind nagyon veszélyesek, mert egy hirtelen fékezés vagy akár egy baleset során nagyon összetörhetik magukat négylábú barátaink. Aki megteheti az a kutyáját egy boxban utaztassa a csomagtartóban vagy a hátsó ülésen, de ha ezek az opciók nem járhatóak akkor a kutyabiztonságiövet ajánlom. Ez egy hám, amit felhelyezünk mint bármilyen más hámot csak ennek a végén van egy csat ami illeszkedik az autók biztonságiöv-aljzatához. Nekünk is ilyen van, abszolút megbízható, és szerintem egy ilyen felszerelés vásárlása ér annyit, hogy biztonságban utaztassuk kedvencünket. Szóval hazaértünk és kis pihenés és frissülés után elmentünk egy magyaros étterembe, ahol törekedtünk rá hogy igazi hazai ízeket kóstolhasson meg Marleen. Vacsora közben már erősen sötétedett és néha már furán néztem a tányéromba, hogy tuti ne a díszítést szúrjam fel a villámra. Hazafelé nem nagyon láttam már Don pofázmányát a hátsó ülésen, de ha megtálaltam akkor simogattam egy kicsit. Kezdett ő is baromira elfáradni. Később bementünk a helyi bevásárlóközpontba gyakorolni kicsit, majd elmentünk a pár órával korábban már meglátogatott cukrászdába süteményért. Ezt a 15 perces utat napszemüvegben, sötétben tette meg Marleen, Do vezetésének segítségével. Nagyon elégedett voltam, mert irtó jól dolgozott a nyavalyás. Beszélgettünk Marleennel a helyi viszonyokról, hogy náluk minden atrocitás nélkül beengedik a segítőkutyákat bárhova és elképedt, hogy itt még mindig vannak helyek, ahol falba ütközünk ezen a téren. Jó későn értünk haza, befaltuk a sütiket és beszélgettünk, bár mindhárman és a kutyák is baromi fáradtak voltak. Marleen az egyik szobában aludt, mi a nappaliban, ahol a nagy boxban fészkelődött az örökmozgó kutyusom. Érdekes volt az első este vele – nyöszörgött, morgott magában és persze elengedhetetlenül csattogtatta a körmét a box alsó lemezén. Nagyon elégedett voltam a mai napon látottakkal, Don nagyon szépen dolgozik és ez mind a kiképzőjének és azoknak az embereknek az érdeme akik rengeteg időt és energiát fektetnek ebbe a projeketbe. Reggel elég korán keltem, a kötelező reggeli körök után burkoltam egy szendvicset. 8 körül kelt Marleen is, mert 9-kor szeretett volna elindulni. Azt mondta jól aludt, én azért felébredtem néha-néha amikor lent üvöltöztek a ház környékén – ez mondjuk mindennapos itt. Reggelizett ő is és elújságolt egy nagyon-nagyon jó hírt: a németországi vakvezető kutyahámok gyártója támogat minket egy hámmal, ami Európa szinten a legjobbak közé sorolható. Ez baromi klassz :) Lekísértük őket a kocsihoz és érzékeny búcsút vettünk egymástól :) Nagyon-nagyon remélem hogy jól érezte magát Marleen nálunk és nem ez volt az utolsó alkalom hogy meglátogatott minket. Nagyon köszönöm mindenkinek ezt a két napot!!

 

Túl figyelmes a kutyám?


Posted on September 6, 2011 by Eszter
Egy családi étkezés végéhez közeledve mindenki a saját tányérára koncentrált, Kuku az asztal mellett feküdt félálomban (ugyanis a falatozás elején ráparancsoltam, hogy nincs kéregetés), amikor hirtelen felélénkült, odafutott hozzám és a mancsával megérintett kétszer-háromszor. A családi kupaktanács tagjai kérdően összenéztek: se telefon, se csengő, se kopogás…, de rövid gondolkodás után megfejtettük, mit is akart Kuku „mondani”. Éppen ez a gyors kérdés-felelet zajlott a szüleim között, amikor aktivizálta magát: „Ki csinálta a sütit?” „Eszter.” – hangzott a válasz. Kis fáziskéséssel, de nagyon megdicsértem a kutyámat, hiszen jogosan hitte azt, hogy feladata van. Majd ezt a történetet megvitatva a kiképzőnkkel arra jutottunk, hogy azt is megtanítjuk Kukunak, hogy milyen jellegű szituációkban kell figyelmeztetnie, ha elhangzik a nevem (pl. az utca másik oldaláról vagy a másik szobából szólnak). Szerintem nem lesz ezzel probléma, hiszen azt is hamar megértette, hogy neki csak a telefoncsörgést kell jeleznie, az sms-t nem (inkább szeretném magam megkímélni attól, hogy éjszaka rendszeresen felébresszen, ha érkezik egy üzenet).

Kirándulás

Egy barátnőmmel elmentünk kirándulni. Sátorozni, másnap pedig túrázni. Wicca számára persze teljesen új mindez, sajnos mostanában nem jutok el olyan gyakran túrázni mint régen tettem. Az estét Wicca nagyon élvezte, hiszen amíg mi kártyáztunk valaki mindig eldobta a labdáját :) nem is tudtam róla, hogy képes több mint 2 órát folyamatosan labdázni. Elkezdtünk vele keresést is gyakorolni, kimondottan tehetséges. Legalábbis este többször is azt hittem elhagytuk a labdáját de aztán mindig megjelent vele… Aztán megjelent egy róka is.  Tőlünk kb 10 m-re megállt és figyelt. Wicca már percekkel korábban szólt, hogy valami olyat érez ami furcsa (értsd morgott) de persze én idióta gazdaként csak rászóltam, hogy fogja be, bele se gondolva, hogy oka is lehet annak, hogy mormog…

Éjszakára eleinte nem akart bejönni a sátorba, bent meg furcsán érezte magát, hiszen mi is a földön aludtunk, eddig meg még csak az ember az ágyon-kutya a helyén felállást ismerte. Nem nagyon tudott ezzel mit kezdeni, de aztán megoldotta :D Éjszaka aztán megszólalt a pele. A pele szerintem a világ leghangosabb éjszakai állata, hihetetlen és idegesítően zajos tud lenni. Na persze a pelét már Wicca átaludta (hozzáteszem nagyjából én is), de a barátnőm nem :D

Másnap aztán elindultunk a Kékestetőre és vissza. Wicca élvezte a túrát persze, de azért el is fáradt este 6 felé már nem rohangált fel-le a domboldalakon, és bizony előfordult, hogy összeakadtak a lábai és botladozni kezdett. Igazán vicces volt, amint megbotlik egy kőben mert már annyira fáradt. Viszont akárkivel találkoztunk, Wiccára mindenki azt mondta, hogy milyen édes, mennyire cuki stb. Hiába így rövid szőrrel tényleg egy kulcsingerhalmaz lett na… ;)
A másik érdekes dolog, hogy Wicca elkezdett matricázni. Ezt a kifejezést még évekkel ezelőtt kezdtük el használni Bodza kutya (ő egy hihetetlen jó terápiás spániel kutya) kapcsán. Bodzánál azt figyeltük meg, hogy ha valakinek valami lelki baja van, vagy szomorú, ahhoz az emberhez elkezd hozzábújni, ölébe ülni, el nem mozdul mellőle. Ezért kapta ez a viselkedés a matricázás nevet. Nem is rám matricázott Wicca sem, hanem a barátnőmre. Hozzáteszem, meg is volt rá minden oka sajnos. Olyannyira beleélte magát ebbe a szerepkörébe, hogy egy percre se hagyta ott a barátnőmet, még szinte én se tudtam mellőle elhívni és folyton hozzá akart bújni.

 

Kamaszkor

Vagy az első tüzelés előtti időszak. Wiccánál ez nem úgy jelenik meg, mint ahogy az ember azt elképzeli. Behívási gond továbbra sincs, nem lép le, nem szed szét semmit és nem agresszorkodik más kutyákkal. Illetve nem jobban mint eddig. Vagyis alig. Szóval nem a klasszikus tüneteket mutatja. Viszont, mint ugye azt már az elején felfedeztem, nagyon jól kiismert ő is engem (én csak reménykedni tudok, hogy kiismertem őt). Pontosan tudja mivel lehet kihozni a béketűrésből, méghozzá könnyen. Mégpedig azzal, ha megjátsza, hogy összeomlik, vagy ha egy feladatnál előadja, hogy ő aztán még ilyet soha nem hallott, nem is érti, hogy mit akarok tőle és összehúzza magát mintha mindjárt megverném (hozzáteszem, életében még nem kapott verést, semmi szükség nincs rá). Ilyenkor tányér szemekkel néz, hogy ő aztán még soha nem hallott olyat, hogy fekszik, se a hozd ide vezényszó nem jelent semmit, és azt se érti, hogy az a monitor amivel tegnap még játszott, nos mit kéne vele csinálni. Na ettől persze, hogy is fogalmazzak..hm hát elvesztem a türelmem. Viszont ilyenkor nem vezetne eredményre a feszültségem fizikailag történő levezetése, tehát szép nyugodtan elismétlem a vezényszót még 2X, majd ha semmi, csak a tányérszemek a válasz, nos akkor kisasszony megy a boxba. Utána fél-egy óra múlva megpróbáljuk újra. Ha akkor sincs más csak teljes értetlenség (mellesleg megjegyzem, hihetetlen jól játssza az ijedt kisegeret, néha már azt hiszem tükör előtt gyakorolja), akkor újra box. Ezt még megismételjük párszor, de ált. a 3. próbánál hirtelen eszébe jut, hogy mit is kéne csinálni az adott vezényszóra. Ilyenkor persze nagy dicséret és kapja a zsákot. Vagy a párizsit, ha éppen a touch-screen előtt történik ugyanez. Megint csak a türelem a kulcs, úgy tűnik ezt leszek kénytelen gyakorolni a következő időben.