Rohamjelző-segítőkutya

Epilepsziával élő emberek számára nagy segítséget jelent egy olyan négylábú társ aki speciális képzése révén alkalmas a roham alatti segítség-nyújtásra illetve segítséget tud hívni amennyiben ez szükséges. A kölyöktesztekkel speciálisan erre a feladatra kiválasztott kutyák alkalmasak a rohamok előjelzésére is, megfelelő kiképzés mellett. A kutyák 8 hetesen a tenyésztőtől gazdájukhoz kerülnek, ahol egy kiképző intenzív segítségével valósul meg a képzés.

Fizikai segítség:
Rohamok előre jelzése (kutyától és rohamgyakoriságtól függ mennyivel a roham előtt tud szólni a kutya)
Roham közbeni segítségnyújtás (fizikai stimuláció, melegen tartás, a kutya simogatása is tud segíteni)
Segítség-hívása: ha szükséges vezényszóra vagy akár magától is a kutyát el lehet küldeni, hogy segítséget hívjon gazdája számára
Roham utáni segítségnyújtás: igény szerint, van akinek ilyenkor fizikai segítség kell (támaszkodás), van akinek orientációban kell segítség (a kutya el tudja vezetni a kijárathoz pl.)

Lelki segítség:
Egy kutya feltétlen elfogadással viszonyul gazdája felé, nincsenek előítéletei. Epilepsziában szenvedő embereknek az is hihetetlen segítség ha a kutya a rohamok előtt szól, hiszen így időben le tud ülni/feküdni, vagy hazamenni ha szükséges. Egy ilyen kutya önbizalmat és biztonságot nyújt folytonos jelenlétével és segíteni akarásával

Terápiás kutya

A terápiás kutya gazdájával együtt dolgozik, ketten látogatnak el csoportokhoz és segítenek a fejlesztő foglalkozások kivitelezésében. A kutya felvezetője szorosan együttműködik a csoport (gyógy)pedagógusával, így valósítják meg a hatékonyabb fejlesztést. A kutyás terápiának két ága van, a látogatások illetve a fejlesztő terápiás foglalkozások. Előbbinél a kutya meglátogatja a csoportot, de célzott feladata nincs. Utóbbinál a kutya aktívan részt vesz a foglalkozáson, különféle feladatokat hajtva végre.
Fizikai segítség:
A csoport tagjai számára az olykor talán unalmas vagy nehéz fejlesztő feladatok elvégzése kellemes élménnyé válik, ha azt egy kutyával kell megvalósítani.
A kutya fontos, hogy szót fogadjon a csoport tagjainak (ne csak a gazdájának), így velük együtt tudja a feladatokat végrehajtani (pl. a megfelelő színű labdát kiválasztani, akadálypályát a gyerekekkel együtt teljesíteni, úgy, hogy a póráz a gyerekek kezében van stb.)
A kutya és gazdája együtt segítenek az óra megtartásában. A terápiás kutyák alkalmazása nagyon sokrétű, a mozgásfejlesztésen át az olvasás-tanulásig minden területen tud egy jól képzett kutya segíteni, valamint a célcsoportok is változatosak, a korai fejlesztéstől a pszichiátriai betegek kezelésén át az idősek otthonáig bárhol bevethető egy terápiás kutya.
A kétlépcsős vizsgán a kutya és gazdája bizonyítja, hogy a gazda képes a kutyát ingergazdag környezetben is kontrollálni valamint, hogy a kutya semmilyen váratlan helyzetre nem reagál agresszívan.
Lelki segítség:
A csoport tagjai szoros érzelmi kötődést alakítanak ki a kutyához, ezért ez a munka sok felelősséggel jár- a kutya egyik napról a másikra a csoportból történő kivonása a gyerekek számára komoly traumát okozhat, ezért aki ilyen munkára vállalkozik, az nem hagyhatja a csoportot hirtelen ott.
A kutyás terápia eredményességét az adja, hogy a kutya a csoport tagjait elfogadja olyannak amilyenek, korlátaik ellenére dolgozik velük együtt, a gyerekek végre valakit irányítani tudnak (hiszen eddig mindig nekik lett megmondva, hogy milyen feladatot csináljanak, most a kutyának ők is tudnak feladatot adni).

Személyi-segítőkutya

A NEO képzési programjában a különleges igényű gazdák hazai vizsgarendszerében nem kategorizált segítőkutyák szerepelnek. Jelenleg Donnie képzési programunk esik ebbe a kategóriába, akinek a 28 éves retinitis pigmentosa betegséggel született gazdájának nem vakvezető kutyára, hanem látássérült-segítőkutyára van szüksége. Csaba csőlátással rendelkezik, amivel csak nagyon körülményesen tud közlekedni.

Mozgássérült-segítőkutya

 

Hogyan tud segíteni egy Mozgássérült-segítőkutya?

Egy ilyen különlegesen képzett társ, fizikai és lelki segítség nyújtással, sérült gazdája számára nagyobb önállóságot teremt. Folyamatos segítő készségével biztonságot és önbizalmat nyújt.

Fizikai segítség:

  • Tárgy mozgatás: leesett tárgyak feladása (pl. kulcs, pénzérme, póráz, stb.),
    megközelíthetetlen helyekről tárgy levétele és behozatala (pl. polcról, emeletről, távirányító, táska, takaró, törölköző, stb.), tárgy küldés (pl. kosár gyógyszertári bevásárláshoz, stb.), szemét kidobás (pl. flakonok kukába helyezése, stb.)
  • Biztonság nyújtás: segítség hívás (segítséget nyújtó személy keresése és gazdához vezetése), telefon hozzáférés biztosítása (pl. megkeresés, behozás, feladás, stb.), vészhelyzet-jelző rendszer működtetése (riasztó gomb kezelése).
  • Személyi segítés: öltözködés (pl. kabát, pulóver, kesztyű, cipő lesegítése, törölköző behozása, stb.).
  • Közlekedés: ajtó nyitás és csukás (ajtón áthaladásnál záródó ajtók stabil nyitva tartása, bezárása), villanykapcsoló kezelése, stabil pozíció biztosítása (pl. jeges útviszonyoknál).

 

Lelki segítség:

  • Folyamatos rendelkezésre álló segítség, kiszolgáltatottság érzése nélkül!
  • Feltétlen elfogadás: előítélet mentes, sérüléstől független Gazda szeretet.
  • Pozitív fogadtatás: tudományos vizsgálatok is alátámasztják, hogy egy segítő kutyával közlekedő sérült pozitív megkülönböztetésben részesül, fogyatékosságáról elterelődik a figyelem.
  • Csoporthoz tartozás: a gazda-kutya páros folyamatos kapcsolatban marad a kiképző szervezettel, szoros kötelék alakul ki a többi segítő kutya tulajdonossal a közös táborozások és kutyás-sport tevékenységek folyamán.
  • Hosszú távú terápiás hatás: a segítő társ jelenléte folyamatos pozitív érzelmi hatást biztosít (10-12 év). 

A kutyák speciális felkészítése az adott gazda egyedi igényei szerint történik.

 

 

 

Hallássérült-segítőkutya

Hallássérült-segítőkutyák
Az egész világon elismert a vakvezető kutyák munkája, és más csoportok (pl. mozgássérültek) életében is szerepük van a hűséges négylábú társaknak. Külföldön kiképeznek hallássérült-segítő kutyákat is, de Magyarországon nincsenek ilyen kutyák. A NEO Segítőkutya Egyesület felmérést készít, hogy vajon hányan szeretnének hallássérült-segítő kutyát. A válaszok alapján el tudjuk indítani hallássérült-segítő kutyaképzési programunkat.

A Te véleményed is fontos nekünk! Kérünk, hogy tölts ki egy kérdőívet!
Köszönjük segítségedet!

Hogyan tud segíteni egy hallássérült-segítőkutya?

Fizikai segítség:
Biztonságnyújtás: riasztás (pl. tűz, szénmonoxid, stb.), kopogás és telefoncsörgés jelzése. Ismeretlen zajokra figyelem felhívás Utcán veszélyes hangok jelzése (pl. duda, fékcsikorgás, stb.).

Lelki segítség:

Mindig rendelkezésre álló segítség, kiszolgáltatottság érzése nélkül!
Feltétlen elfogadás: előítélet mentes, hallássérülés súlyosságától független Gazda szeretet.
Pozitív fogadtatás: tudományos vizsgálatok eredményei is azt mutatják, hogy az emberek kedvesebbek azzal, aki segítő kutyával közlekedik.
Csoporthoz tartozás: a gazda és a kutya a kiképzés után is kapcsolatot tart a kiképző szervezettel (pl. NEO Segítőkutya Egyesület), barátság alakul ki a többi segítőkutya-tulajdonossal (pl. bemutatók, találkozók, kutyás-sport tevékenységek).
Hosszú távú terápiás hatás: a segítőkutya hosszú ideig (10-12 év) pozitív érzelmi hatást nyújt.
A kutyák speciális felkészítése a hallássérült gazda egyedi kérése alapján (pl. milyen zajok jelzésére tanítsák meg a kutyákat) történik.

 

Kapcsolódó információk:

Kérdőív
Tájékoztató a hallássérült-segítőkutya programunkról
Siketek és nagyothallók számára kiképzett jelző kutyák vizsgaszabályzata
A segítő kutya kiképzésének, vizsgáztatásának és alkalmazhatóságának szabályairól szóló rendelet.

Tájékoztató a segítőkutya alkalmazásáról

 

Szakmai publikációink, előadások: Hasé (SINOSZ havi lapja), CXIX. évfolyam, márciusi szám

Keresztképzett Segítőkutya

Olyan, különlegesen képzett kutyák, akik többféle sérültséggel élő gazdájuknak tudnak segíteni. Ezek a kutyák ötvözik pl. egy mozgássérült-segítő kutya és hallássérült-segítő kutya tudását, vagy mozgás-és-látássérült- segítő feladatokat képesek ellátni egyszerre (természetesen csak olyan sérültséggel élők számára tudunk ilyen kutyát kiképezni, akik alapvetően tudnak egy kutyáról gondoskodni). Ilyen bonyolult feladatok ellátására nem minden kiskutya alkalmas, a képzés megalapozása a megfelelő kiskutya kiválasztása.

Hallássérült-segítőkutya: Kuku

Blog: kuku.segitokutya.net
Képzés: hallássérült-segítőkutya

Kiképző: Mányik Richárd

A négy éves Golden Retriever gazdájával együtt sajátítja el a Neo-SKE által kialakított módszer alapjait és tapasztalja meg a hallássérült  segítő kutya alkalmazásának előnyeit.

Látássérült-mozgássérült segítőkutya: Mystic

Progra név: Mystic
Blog: mystic.segitokutya.net

Cél: egy kerekesszékes-látássérült lány segítőkutyához juttatása.

Gabi fiatal nőként másodszor kényszerül az élete újrakezdéséhez. Gyermekként egy ismeretlen betegség vezetett a kerekesszékes állapotához, megtanult teljes életet élni: tanult, dolgozott, táncolt. Most húsz évvel később, a látása majdnem teljes elvesztésével az eddig kivívott független élete megszűnt. Kerekesszékes látássérültként teljesen másokra van utalva. Kiszolgáltatottságát minimálisra tudná csökkenteni egy különlegesen kiképzett kutya és segítségével másodszor is újra tudná kezdeni önálló életét.

Képzés: világszerte nagyon ritka az egyidejű mozgás- és látás sérüléssel élők száma, még kevesebb erre a speciális esetre segítő kutyát képzők képzőké.  Mystic feladata egy fiatal kerekesszékes és vak lány, Gabi segítése lenne.
A két évig tartó képzés alapja a megfelelő kölyök kiválasztása, majd a 8 hetes kiskutya kiképzőhöz kerül, akivel együtt élve tanulja a majdani gazda személyre szabott igénye szerinti segítő feladatokat.  Egy kiképző egy kutyát nevel, így teljes figyelmet tud biztosítani a rábízott kutyára, szakértelmével pedig kiküszöbölhetőek a helytelen beidegződések, rossz szokások kialakulása. A folyamatba aktívan bevonják a sérült igénylőt, így a két éves képzés végén az átadási szakasznál már egy képzett kutya-gazda párossal indul a közös munka, később pedig a vizsga.

A Mystic program bemutatkozó videója:

Terápiás és demo kutya: Wicca

Wicca Belényi Bea kutyájaként terápiás kiképzése mellett megtanulja a mozgássérült és hallássérült-segítés alapjait is, hogy bemutatókon, fellépéseken is meg tudja mutatni hogyan tud egy speciálisan képzett kutya segíteni.

Terápiás és demo kutya: Cimbi

Blog: cimbi.segitokutya.net
Képzés: terápiás, demo (Ms-, Hs-segítőkutya)


Cimbi Mányik Richárd kutyájaként terápiás kiképzése mellett megtanulja a mozgássérült és hallássérült-segítés alapjait is, hogy bemutatókon, fellépéseken is meg tudja mutatni hogyan tud egy speciálisan képzett kutya segíteni