NEO Magyar Segítőkutya Közhasznú Egyesület

Nemzetközi Óvodában jártunk

SONY DSC2013.július 11-én a Nemzetközi óvodában jártunk Joyával és Sütivel. A felkérés kicsit hirtelen jött, de igyekeztünk megoldani ezt is.
A kicsik a nyári időszak miatt egy vegyes csoportban voltak, a legfiatalabbak csak 2-3 évesek, de voltak köztük 5-6 év körüliek is. Mindannyian rettentően örültek nekünk, rögtön oda is sereglettek, amint megérkeztünk az udvarra.
Az óvónénik takarókra ültették őket, mi pedig bemutattuk Joya mozgássérült-segítő tudományát és Süti jelző tudományát.
A gyerekek lelkesek voltak, de kb negyed óra után inkább körbevettek minket, és pacsikat kértek, barátkoztak, és érdeklődtek: mindenféle keverék nyelven -angolul-magyarul-saját anyanyelvükön- de Süti és Joya ilyen apró nehézségektől sosem jön zavarba:) (És az óvónénik is besegítettek itt-ott:))
A látogatás végén két kis könyvbe fűzve rajzokat kaptunk, amiket a gyerekek a találkozásra készülve rajzoltak nekünk, ezenkívül 1-1 bögrét is.
Köszönjük a meghívást!